2018. március 1.
XII. évfolyam 3. szám.
Kiadó-Szerkesztő: Kaskötő István, Kamarás Klára
KÖNYVAJÁNLÓ
TARTALOM
Európa, hozzád,
feléd, tefeléd száll szózatom a század
vak zűrzavarában,
s míg mások az éjbe kongatva temetnek,
harsány dithyrambbal én terád víg,
jó reggelt köszöntök.

Ó ősi világrész,
te régi, te rücskös, te szent, te magasztos,
lelkek nevelője, illatokat és ízt
szürő, csodatévő, nagyhomloku, könyves,
vén Európa.

Ha mostoha is vagy, viaskodom érted
és verlek a számmal és csókkal igézlek
és szókkal igázlak, hogy végre szeress meg.

Ki téphet el innen,
ki téphet el engem a te kebeledről?
Nem voltam-e mindig hű, tiszta fiad tán?
Kölyökkorom óta nem ültem-e éjjel
lámpám sugaránál tanulva a leckéd,
vigyázva, csodálva száznyelvü beszéded,
hogy minden igéje szivembe lopódzott?

Már értik azóta az én gügyögésem,
bármerre vetődjem, sokszáz rokonom van,
bármerre szakadjak, testvérem ezer van.
Nem láttam-e Kölnben a német anyókát
esőbe csoszogni, Párizsba a tündér
francia leányok könnyű szökelését,
Londonban a lordok hajának ezüstjét,
s nem ettem-e, ittam munkásnegyedekben,
családi szobákba lármás olaszokkal?
Nem fájt-e velőmig a szlávok, a sápadt
szlávok unalma, a bánat aranyszín
fáradt ragyogása?
Mind édes-enyémek a népek e földön,
kitágul a szívem, beleférnek együtt.

Fogadjatok engem
ti is szivetekbe,
s ti távoli népek
kürtösei, költők,
pereljetek értünk otthon a mivélünk
perlőkkel, anyánkért, s mi tiértetek majd
itthon perelünk, hogy élhessen anyátok.
Kiáltsatok együtt,
Európa bátor szellemei, költők,
hogy gyáva vadállat bújik el a vackán
és vaksi vakondok fúr alagútat.
Daloljatok együtt,
fények, fejedelmek, szellem-fejedelmek,
hogy lélek a várunk, légvár a mi várunk,
ezt rakjuk az égig, kemény szeretetből
és légi szavakból.
Kezdjetek előlről építeni, költők,
légvár katonái.
Kosztolányi Dezső
Európa
Kajuk Gyula
Az egyszeri választó sóhaja
Gondjaimat most, mint golyó a tekebábut
könnyedén félrelököm.
Pedig, ha tudnátok, milyen végletesen
Teli van már a tököm…

Nemcsak a gondokkal, saját életemmel,
Barátaimmal és ellenségeimmel,
Szomszédaimmal és üzletfeleimmel…

De a hazugsággal, tengernyi reklámmal,
pornográfiába csúszó gaz népámítással
államtitkárokkal és Übü-királlyal
EU-konformmá lett ősz moszkovitával,
sunyi kereszténnyel és dörzsölt zsidóval,
népe vérét szívó  “nemzeti” zsivánnyal,
Árpád-sávos nyilassal,  bősz cionistával
vallással és mosóporral házalókkal,
pénzért tüntetőkkel, eszmét árulókkal,
a sok kopasz, kigyúrt, baltaarcú kannal
alkotmányozással és Szent-Korona tannal
Fradissal-Dózsással és akárki mással…

Akik miatt  számomra már nincsen más öröm
Elfeledni mindegyiket és meginni a söröm…


Itt ülünk és beszélgetünk,
szomorúak vagyunk.
Kellemetlen leheletünk
és a szutykos párájú múlt
lecsapódik hazám asztalára.

Mint a szegény, gyenge árva,
oly komor, lehajtott fejjel
vonulunk szürke magányba.
Vágyunk nem fér a jelenbe,
nehéz a vesztes háborúk terhe,

a győztesek megbüntettek.
Siránkozunk amiatt,
hogy dicsőnek hitt gaztettek
rossz, hideg árnyéka alatt
régi virágszirmunk becsukódott.

Igen! Lehetünk csalódott,
mert hiányzik a szép rend.
Csak rágjuk a régi csontot
és aki majd rendet teremt,
mindig idegen, erős hatalom.

Vágyom, áhítom, akarom,
most már magyar a magyarral
fogjon össze s ne siralom
vegyüljön ócska haraggal.
Különben…az Isten irgalmazzon!



Ódor György
Hazám asztalánál
1948-2016
Non omnis moriar

Óh, Uram! Ugattam sokat és sokszor,
S míg volt pár fogam, haraptam is olykor.
De lásd, mivé lett mára harci kedvem,
- Bátorságom a korral egyre fogyván -
A gonoszt pusztán oldalba vizeltem.

S mondanátok, hogy mily bátor tett ez is,
Hogy magam lettem volna a nemezis.
Az igazság sokkal prózaibb ennél:
Némi támaszt a korsóban keresve,
Hólyagom bátrabbá vált a fejemnél.

Óh, Uram! Így múlik el a dicsőség,
És felejtik majd e verseknek hősét.
Még csak fel sem akasztanak egy fára:
A feledés őrzi majd az emlékem,
S vizeldékből felszálló bűzös pára.
M. Laurens
VILLON UTÁN SZABADON III
én elmondhatom, és miért ne tenném,
vonat alá fekszem a jövőhét keddjén,
átrobog rajtam szerda és csütörtök,
ha kinevet az Isten, majd elsirat az ördög,
szegény apám mellé pénteken temetnek,
mint tavaszi búzát, friss földdel befednek,
szombaton anyám gyertyát gyújt értem,
és akár a kanóc, csak koppanásig éltem,
vasárnap szívemen vadvirágok nyílnak,
megsúgják nevem, mit sehová sem írtak,
de még hétfő van, fényesedik szemem
és a hajamban hullámzó ezüst síneken
futnak, szaladnak a nappalvonatok,
a pénztárak ablakán hétszer kopogtatok.
Fövényi Sándor
Hétszer kopogtatok
Hirdetik egyre, a ház ég,
s jönnek a vad kamikázék,
és kit a sors ideküld,
gyilkos a sok menekült.

Persze, ha hallgatom én itt
azt, aki ennyire rémít,
s mondja csak egyre lazán,
mindez eléri hazám,

mint európai ember,
szívem azért hevesen ver.
Még nyugalom van, a cél,
tartson, akár az acél!

Ricza István
Még nyugalom van
minden életpályamodell prototípus.
valami istenféle csömörig dédelget,
személyre szabott jövőképem elasztikus.
mégse vakarhatom le a halálfélelmet.

a bőrömbe ég, mint tetovált indigókék.
nyíló olló a grafikon, bonckés, csontfűrész,
míg jakuzziban kurrens a pezsgőbuborék,
szegénységi küszöbön átbotlik a tűrés,

és szemsarokban gyűrődik a ránclegyező.
franc tudja, mi lesz, csak rohadnak a koporsók,
fenékbe dugott zabszemnek nem kell hegyező.

mintha valaki hányingerig tömne belém
egy gigászi doboz megromlott konzervborsót,
nézi, hogy nyelem, és tesz rá, hogy kérek-e még.


Molnár Jolán
zabszem és borsó
Tudsz-e kezelni egy esztergagépet,
vésőt illeszteni szép, gyalult deszkához,
emelni daruval, faragott kőszobrot,
szénát igazítni négyágú vellához,

mélyíteni árkot zsalugátak között,
tűbe cérnát fűzni, szegni cakkos kelmét,
dombon füvet nyírni, mézet peregtetni,
pallérozni jóra könnyű gyermekelmét?

Ha mit nem tudsz, azt nem tudom én sem,
nem készítek semmit, semminek sincs haszna,
gondformáló szóval kibélelt üzletben
üres pénzzel töltött, szégyenkező kassza,

felpolcolt felesleg rémisztő halomban,
ciráda a kémény belső oldalán,
hulladéka vagyunk Isten ötletének,
termőtalajnak jók, esetleg, talán.


Király Gábor
A haszonember
A nap tar ágakat színez,
a park még szürke és fehér.
A szél nem nyúl ma semmihez,
megfáradt, sóhajt, s csendre tér.

Mereng magán egy sziklakő,
a tócsák hallgatag szemek,
s hol bokrok szótlan árnya nő,
a fűben rönkök fekszenek.

A pad mögött egy szörnyű folt,
vadászni erre macska jár.
Itt falta föl, mit elrabolt,
apró pihéket rejt a sár.

A vízpart tépett rongydarab,
a sétány feslett, barna sál,
s odébb, miként egy néma rab,
egy szobrász félszeg álma áll.

Kolev András
Télvégi csend
Ifjak vagyunk a lét törékeny falán:
labdáinkkal ügyeskedünk vakmerőn.
A mával dekázgatunk a háztetőn.
Fejünk lágya is benő holnapután.
És értünk is ugyanaz a harang szól …
talán!

Nagy Anatal Robert
Talán
A Szepi kocsmája nem egy sima falusi kocsma volt, annál egy kicsit több, városiasabb. Ugyanis Szepi, ez volt a beceneve, becsületes nevén ifjú Szepesi László, ugyan abban a faluban született és a régi kocsma az öreg Szepesi bácsié, az apjáé volt, ezt örökölte meg az öreg halála után. Akkor ez az italmérés csak egy helyiségből állt. Az ajtótól jobbra volt a kocsmai bádogpult. Benne nagy kerek tégelyek  .Ebben volt a fehér és vörös folyóbor. 
Kő-Szabó Imre
Húzza a cigány akkor is
.........
........
1. oldal
próza, versek
2. oldal
próza, versek
3. oldal
mikroszkóp
4. oldal
klasszikusaink
A. Turi Zsuzsa: Ajándék
Albert Lőrincz Márton: Harangok
Asperján György: Lelkifurdalás
Baranyi Ferenc: Kék madár zöld fák
Bodó Csiba Gizella: A világ végén    
Bokros Márta: Kertvárosi est
Debreczeny György: kórházi ágyon
Dobrosi Andra: Táncolj velem!
Fetykó Judit: szembenézve
Hajdu György: Hó borítja
Hajnal Éva: dünnyögő
Kamarás KláraVén tölgy dala
Koósán Ildikó: Ez már egy másik
Lelkes Miklós Zsolt: Úton
Lelkes Miklós: Hol vagy, Tavasz?
Márkus László:Virrasztás
Nagy L. Éva: Jő a tavasz
Nógrádi Gábor:
Cirkusz Nyárhalódon 4.
Nyakó Attila: Úgyis lesz tavasz
Péter Erika: Kizökkent idő
Pethes Mária: Lobog a fény
Pödör György: Horizont
Rada Gyula: Akt
Soós József: Szó hiján
Szegő Judit: Fülbevalóim
Szeicz János: Nyitott tenyér
Thamássy Nagy Géza: Levéltánc
Tiszai P. Imre: Velük
Uhrman Iván:
Optimizmus a 21. században
Verasztó Antal: Töprengő

Köves József
rovata
Kosztolányi Dezső
versek
Brahams
Tragic overture